2011. december 28., szerda

Cheers 2011 !

A 2011-es év abszolút a várakozásomon felül teljesített, ezért megérdemli, hogy egy egész blogbejegyzést szenteljek neki. Amilyen rosszul indult az első pillanattól kezdve, olyan jó dolgokat adott később. Jó, természetesen rossz ez az egész válság, minden drága, nincs pénz, az emberek megszakadnak, szomorúak, de most magamra irányítanám a dolgokat, és ha ezeket a negatívokat, a kisebb családi súrlódásokat nem veszem figyelembe, isteni volt ez az év! Már-már majdnem ki merném jelenteni, hogy trónfosztás történt és 2011 letaszította a híres, nevezetes 2008-at a trónról!
Ez az év összességében az újdonságok éve volt. A nagy felfedezések, az újra egymásra találások, és a múltban kalandozások éve. Természetesen voltak nehéz pillanatai is. Hogy paráztunk a szakmai vizsgától. Meg "úr isten!!" mi lesz, ha nem lesz meg?! Aztán egy apró bakit leszámítva, mikor nem koncentráltam rá megfelelően, hogy olyan tételt húzzak ami nekem kell, azon kívül Fortuna velem volt, és szenvtelenül királyul levizsgáztam.
Volt persze itt még rengeteg sírás-rívás, ajtócsapkodás, soha többé nem állok szóba veled, meg az nem is úgy volt, hanem úgy volt!!! Aztán a nyár balzsamos forrósága mégis csak megajándékozott 1-2-3 szép, örök emlékkel. De amilyen sokat adott hirtelen, olyan hamar vette is azt vissza egy időre. De mint azt tudjuk, az igazságtalanságért, az öncélú ármánykodás és rosszindulatért mindenki megkapja azt ami jár. Én tuti nem haragítanám magamra a nálunk feljebbvalókat gyermeki kétségbeesés és féltékenység szülte agresszív cselekedetekkel.
Na de hát  nem volt még vége a nyárnak, mert megtörtént a nagy újra egymásra találás, kedves régi gyerekkori barátaimmal, és hosszú évek után újra a Balaton partján barnultam csokira. A régi-új barátok, egy új barátot is adtak, és ezzel végleg tábort vertünk a Romkertben. Nem hiszem, hogy többet voltunk, mint a híres 2008-ban, de súroltuk azt. Egyetlen egyszer volt kegyetlen velünk, de akkor haza is mentünk :( De nem volt okom panaszra, hisz csodálatos Új Romkert Cipőt avathattam fel.
Meg volt az éves grillparty is maradandó sérülések nélkül. Rehabilitációs központ látogatása is elmaradhatatlan része volt a nyárnak, ami sajnos egy tucat méreg drága japán ponty brutális és tragikus halálával zárult. A nyáron még megtudtam hogy terem a paradicsom a gigantikus üvegházakban, és hogy igen is el kellett volna szökni a gólyatáborba.
Ezzel el is érkeztünk az utolsó félévhez, ami megérdemel egy kis tapsot. A tanulásról, most ne beszéljünk, az egy nagy átverés! Na de ez a sok kedves ember... Soha nem gondoltam volna, hogy annyi év rossz után, itt ennyi kedvesség, és jóság fogad majd. Természetesen vannak súrlódások, ellentétek. Többnyire természetesen a női nemmel. De őszintén örülök, hogy ennyi új, kedves ismerősre, és barátra leltem. Ki közelebbi ;).... ki távolabbi. És persze köszönöm a lehetőséget, hogy egy-két múlt béli barátságot is szorosabbra fűzhettem. Remélem a szerencse 2012-ben sem hagy el, és még sok-sok éven át örülhettek nekem! :DDD I LOVE OE!
Tehát összességében csak pozitív emlékekkel gazdagodtam 2011-ben, amik új, és erős energiákat adtak, hogy 2012-ben újult erővel induljak "csatába" az élet nehezebb területein. Szokásos pozitív gondolatokkal, és reményekkel tekintek az új felé, és remélem 1-2 meglepetéssel is szolgálhatok majd. (Külsőségekre nézve, határozott, és új terveim vannak már.)
Köszönöm neked 2011! Üdvözöllek kedves 2012!
Csók, puszi...

2011. november 8., kedd

Karl Lagerfeld és SEPHORA

Kevés olyan ember van a világon, akinek a munkásságát őszintén és tiszta szívvel tisztelném. Ezen kevés emberek közé tartozik Karl Lagerfeld divattervező. Az utóbbi években megszaporodtak az ilyen neves, és híres, luxust sugalló nevek elérhetővé tétele. A nagy márkák vezető tervezői sorra össze állnak elérhető, pręt-a-porter márkákkal, kollekcióik létrehozásának segédkezésében. Ez valahogy mindig is bántotta a jó érzésem, pontosabban hierarchia szempontjából. Na mindegy. Karl Lagerfeld ezúttal a SEPHORA, kozmetikai termékeket forgalmazó céggel állt össze, hogy meglepje a népet egy kis csinos szettel. A magam részéről imádom a SEPHORA termékeit, (sajnos itthon nincs, úgyhogy külföldről kapom őket ajándékba) úgyhogy nem kételkedem a minőségében sem. Nagyon boldog lennék, ha magaménak tudhatnék egy ilyen kis táskát.



2011. november 3., csütörtök

Az MBTI személyiségteszt és az ESFP Michelle

Már megint úgy döntöttem, teljesen kiadom magam a népnek! Ugyan, az lehetetlenség lenne, hisz nem tudom. Nemes egyszerűséggel újabb személyiségtesztet találtam. Aki ismer,(aki nem, az majd most!) azok tudják, hogy imádom az ilyen dolgokat. Amit találok, és személyiségteszt, tuti kitöltöm, legyen az spirituális, számmisztikás, névre alapozott, horoszkópos, pszichológiai, vagy már a sminktermékeim márkájából is lassan megmondják ki vagyok. Természetesen nem veszek mindent készpénznek, mert nem lehet. Egyes pontokon igen jókat derülök, de vannak ijesztően telibe találóak. Amit most kaptam az Az MBTI, vagyis a Myers–Briggs típusindikátor Carl Gustav Jung munkáján alapszik, és négy jellemvonás mentén 16 csoportba, úgynevezett típusba sorolja az embereket. Ezen jellemvonások egyike a közismert introvertált-extrovertált páros, amely máris mutatja, hogy nagy vonalakban milyen erősségei és gyenge pontjai lehetnek valakinek. Hogy megtudjuk mely csoportba is tartozunk, többféle személyiségtesztet tölthetünk ki. Én kipróbáltam a 4 kérdéseset, a 88 kérdéseset és a 94 kérdéseset . Egyértelműen érdemes a legnagyobbat kitölteni, nem jelenti azt, hogy órákig kell vele szenvedni. Mindegyik esetben ugyan az a típus jött ki.

Akkor hát térjünk rám. Nem teljesen vagyok kibékülve, az eredménnyel, de láttam rosszabb személyiségtípusokat az enyémnél. Persze hangsúlyozzák, nincs rossz személyiségtípus, de hát kinek mi. Az én eredményem nem lett más, mint az ESFP- Előadók, azon belül az Életművészek . Remélem több hozzám közel álló személy, most elmosolyodik, és felteszi magában a kérdést, h mit pattogok? Már az elnevezés elárul mindent. Igen, nekem is eszembe jutott egy nagyon kedves középiskolás tanárom aki éveken át "Művésznőnek" hívott. Valóban szimpatikus egy-egy híresség aki ESFP volt, ott van pl. Marilyn Monroe, szexszimbólum, Judy Garland vagy Liz Taylor. De ismerjük is a történeteiket. Nagyon tetszett, hogy részletesen kimerítik az emberek számára fontos kérdéseket, mint a karrier, vagy a magánélet. Karrier terén, abszolút nem estem messze az "utamtól", de magánélet....na jó, ott is jól mondja .(de nem cserélgetem a partnereimet!) Izgi a végén az a lehetőség, hogy megmondja, milyen más személyiségtípus illik hozzám. Amúgy is most arra buzdítok mindenkit, hogy szánjon magára pár percet, csak az érdekesség kedvéért, de ha meg is osztjátok velem az eredményt, még jobb. Más, hozzám közel álló személyek eredményeit is imádom. Hátha ti is úgy érzitek, hogy ez most más, és nem egy csúnya bekategorizálás. Nem is tudna az lenni, ez csak egy mutató, mert mind egyediek vagyunk ugye. Egyedien különlegesek és egyedien borzalmasak. :D
Sokan megvetnek, mert néha nézem a Való Világot, pedig az sem más, mint egy jó kis pszichológiai tanulmány, (A Pázmányosoknak kötelező nézni :D) amiből pénzt is keresnek. Különböző személyiségtípusok viselkedése a helyzetekben. Ha valaki túl képes látni a XXI. századi szánalmas médián, még élvezheti is.
Remélem izgalmas kikapcsolódást mutattam, és nem ellenszenvvel álltok hozzá, se a magatok eredményéhez, se az én eredményemhez. Valahol titkon abban reménykedem egy-egy ilyen kitöltésénél, hogy megspórolok pár kellemetlen szituációt, következményt és fájdalmat így, hogy "tudják milyen vagyok". Legalább is egy alap részem, amit bekategorizáltak az "okos Dr.-ok" abból a bizonyos nem túl színes egyenesről, ahonnan tanulják tudományukat.
Csók, puszi...

2011. szeptember 10., szombat

Női kasztok II., A Pillangós papucsos lányok.Vagyis „Ráférne a népre már egy ízlésterápia, mert...”

Figyelem! A következő sorok és képek megzavarhatják bizonyos olvasók nyugalmát, valamint megtépázhatják egyéniségüket, személyiségüket.

„Az emberek mindig igyekeznek másokon segíteni - csak azért, hogy jobbnak hihessék magukat, mint amilyenek valójában.” –Paulo Coelho

Íme a típus! A legveszedelmesebb mind közül. A pillangós papucsos lányok. Ez egy olyan csoport, aminek a férfi megfelelőjével nincs problémám. Pontosabban nem vívták ki ellenszenvemet viselkedésükkel. Ellenben a lányok, valahogy mindig megtalálnak. Akárhova megyek, ott van egy és átjárja a teret a jelenléte. A ruházatukon és a külalakjukon kívül sajnos a személyiségükre is rá kell térnem, mert ha nincs meg benne ami kell, nem is igazi pillangós. Elöljáróban annyit, hogy néha ha azt mondom „egyszerű-tanult-undorító szilikonpántos melltartós- szomszéd lányok” akkor is tudjuk kikről van szó. Nem össze tévesztendő, az egyszerű, bájos, csendes, kis csinos lányokkal. Ha az öltözködését nem veszem figyelembe, a köznyelv Papucsgyártónak, vagy Spirituális papucsgyártónak hívja őket. Ez a típus, egy nagyon összetett kaszt. Bizonyára több csoportra is lehetne osztani, de én csak kettőre szoktam. A „diktátor” és a „hátad mögött diktátor”. Mind a kettő egy élmény.... A „diktátor” típus aki a középpontban illegeti magát, fittyet hányva arra, hogy én tátott szájjal bámulom, hogy tudott fel venni egy ennyire undorító táskát, és hogy mehet ezzel emberek közé, és hogy-hogy nem zavarja? Nem zavarja. A „hátad mögött diktátor” az, aki egy fokkal csendesebb, nehezebben vág vissza, kevésbé tudja megvédeni magát, de a hátad mögött kiforgat a vagyonodból. A tanult jelzőt azért teszem hozzá, mert így van. Ha nem lenne tanult és végül is értelmes, simán ordenáré lenne. Épp ezért számomra a legveszélyesebb, mert műveltségben, értelmességben egy szinten mozgunk.( kivéve mi kor nem :D ) Egy pillangós komoly ellenfél. Lealáz még kő-papír-ollóban is. Tartása büszke. Ezt természetesen az általános horoszkópjuk,vagy valami emberismereti szak könyv mondta nekik, hogy ők már pedig ilyenek, és igen is húzzák ki magukat még akkor is, ha törpesarkú szandál van rajtuk, és egy roppant előnytelen szemüveg (nem szórakoznak kontaktlencsével, hiszen a szemüvegtől okosabbnak tűnik) Rettentő emberközpontú, ezért vannak ott mindenhol. Akiket nem zavarják, könnyen meg szeretik őket. Magukhoz édesgetik az embert, eljátsszák a szuper szexi vadmacskát, vagy párducot, vagy akármit, lényeg hogy valami nagymacska legyen és utána jól leharapja a kezüket. És csak annyit mondanak, hogy ők már pedig egy szabad lelkek! Valahol mulattató egy ilyen jelenetet látni, csak az a baj, hogy nem távoznak maradandó károsítás nélkül. Ott hagyják a szemetüket tulajdonképpen.De erről majd később, most jöjjenek akkor a részletek.
Honnan ered?
2008 nyara.Romkert. Le megy a nép mulatni, erre egy páratlan férfi ismerősünket kiragadja a tömegből egy hölgy. Megvárjuk persze. Én és a barátnőm addig csendben szemlélnénk a mai felhozatalt, de valami nem engedi, hogy a pasikat nézzük. Mágnesként vonzza a tekintetünket a nő lábbelije akivel emberünk csacsog.
-Láttad azt a papucsot?
-Láttam hát!
-Egy óriási pillangó volt rajta!
-Egy óriási arany pillangó!
-Ez nagyon durva!
-Kemény...
Körülbelül így zajlott az első sokk. Amit ugyan is láttunk az a leggiccsesebb, legundorítóbb kínai piacos gagyi papucs volt, amit 6 éves szegény kisgyerekek ragasztottak össze. Ezzel semmi probléma nem volna. A kérdés itt az elven alapszik: Ő, úgy gondolta ez jól néz ki. És ezzel mindent elmondtam. Úgy vélik az jó...
Mit olvasnak? Mit néznek? Mit hallgatnak? Miről beszélnek?
Nem tagadom nagyon műveltek. Érdeklődésük nagyon széleskörű (lehet), de úgy vettem észre, hogy leragadnak egy bizonyos témánál, és az lengi be életüket. (A legtöbb pillangós nő akivel találkoztam, igen spirituális volt. Egytől, egyig ugyan az a séma. Ctrl-C, Ctrl-V. Egymás klónjai. De a napokban láttam pár mérnököt is, értelem szerint reál dolgokban jeleskednek, a humán helyett.) A többi csak érintőleges. Ha megtalálták azt ami mellett gyökeret vernek, akkor azt csontra kimerítik. Könyv, film, zene, oktatás, szakma, hivatás. Minden könyvet elolvasnak, amit hasznosnak találnak, és minden filmet megnéznek, és ez után közzé teszik, hogy igen, Ő látta, és igen nézd meg, olvasd el.(gondolom burkolt célzás rejtőzhet mindenben) Természetesen összeverbuválódnak hasonszőrűekkel, és akkor témáznak. Élőben, face, minden. Eléggé ragályos a tudományuk, nem kímélik azt aki nem ért egyet velük. Nem baj, szépen lassan behódol az illető. Persze, ha nem veszi fel idejében a nyúlcipőt. Zene terén inkább a populáris dolgok. Mai darabok, és retro slágerek.(Meg hát Romkert paletta, mert ott találkozom velük folyton) A szélsőségeket nem nagyon tolerálják, nem fogadják el.
Mit vásárolnak?
Tragédia. Valamiért szeretik a gagyit és a kínait (lehet félre értelmeztek a Tao-ban valamit, vagy nem tudom...)Különleges érzékük van olyan darabokat összekombinálni, ami előnytelen rajtuk. Ezt én azzal magyarázom, hogy a külcsín kevésbé lényeges, inkább a belső értékek a fontosak. Gondolom ez az eszme járhat akkor is a fejükben, mikor előnytelen képet töltenek fel magukról közösségi portálokra. Vörös szemek, pattanások, kezdetleges tanulatlan sminktechnika, sorolhatnám.(ez mind szép és jó, de egy egészséges egyensúly?..hm??) Ezért is lehetetlenség lenne nekik tanácsot adni. Egy ilyen nő önálló, öntörvényű, értékrendje szilárd. Saját korlátaival tisztában van, pontosabban úgy véli nincsenek. Ezt nem kell magyaráznom. Önbizalom keményen. Vásárolnak ám plázákban is, de nem a mélyen tisztelt Spanyol nemzetiségű cégeknél. Inkább a barátnőikkel sétálgatnak, taliznak, vagy eleve ott dolgoznak és akkor ez esetben ragad rájuk némi jó ízlés. De két roppant fontos kulcsprobléma van. Egyik az a cipő...... ez a, ha egyedül vagyok és nem hall senki, és esetleg képen látok, felkiáltok hangosan, hogy AZ MI??? Sportcipő, elegáns cipő, lényegtelen de gáz. CSÚNYA! A másik pedig nem más mint a szilikonpántos melltartó.(szintén kínai piac, és bolt) Aki ismer az tudja, mennyire érzékeny vagyok a jelenségre. Nem fogom megszokni, és igen is szóvá fogom tenni még sokat. Mert nem értem! Már akkor is gusztustalan volt mikor elterjedt 10 éve, hát még most! A funkcióját nem elégíti ki, mert hát látom, hogy rajta van. Főleg amikor már ilyen agyonhasználódik és bebarnul. De az a pasi se semmi, aki ezt hagyja, és eltűri, hogy a nője igénytelen legyen. Igénytelen legyen a fehérneműjére. Nem akarok ilyen mélyen a témába belemenni, de ha a melltartó így néz ki,mi lehet a többi fehérneművel....Gratulálok. Ha nincs jó mellük, és feltétlen kell pánt a tartáshoz, akkor hordjon pántos melltartót és olyan felsőt ami eltakarja a pántot. Ne próbálkozzon csőtoppal vagy pánt nélküli ruhákkal. Szégyen.
Na már most egyetlen pillangós papucsos lányt ismerek akit közszemléletre bocsájthatok, (de természetesen egy-egy partyphoto mappában is lehet mazsolázni), hogy mégis vizuális élményben is részünk legyen, Ő pedig egy kitalált szereplő.Vanessa Abrams (Jessica Szohr) ízig vérig az.

Ő a Gossip Girl című sorozat egyik női szereplője, akit mindenki utál :D Tudálékos, okoskodó, egyáltalán nem kifinomult, lázadó, minden lében kanál, nagyon segítőkész, tanácsokat ad, és közben fúr mindenkit. Ha nincs a középpontban és nem kavarhat, kész van. Tökéletesen tipikus példa. (nem egyszer tette tönkre Blair Waldorf terveit!) A YouTube tele van videókkal ahol a nézők fejtik ki véleményüket miért is utálják.
Hova járnak? Mit hallgatnak?
Ezt már fentebb kifejtettem, sajnos túl sokan vannak. Mindenhol ott vannak. Sajnos az én kedvenc helyeimet is támadják, ami a hangulatomtól függően zavaró vagy vicces. Amúgy bármely eseményen megtalálhatóak, ahol úgy gondolják helyük van.

Zárásként megosztanék egy kis párbeszédet amit a neten találtam, hogy bemutassam nem csak nálam tombol ez a probléma, csak más körítésben de a lényeg ugyan ez.
- Na helló, srácok! Mizujs, haladtok?
- Szevasz Gézám! Ja, mindjárt megvagyunk, négy előtt végzünk is.
- Fasza, nekem is van még egy kis melóm, aztán hazafelé beugrunk a Makkalsóba, legurítunk pár korsóval? Idén még nem is voltunk.
- Ááááá, nem jó, Géza, ne haragudj, meló után rohanok.
- Nebassz, Jani! Hát, mióta összeköltöztél ezzel a bulával, még nem voltunk együtt sehol, mi van veled? Már megint az IKEA-ba mentek gyerekágyat válogatni?
- Nem, dehogy, ott a hétvégén voltunk. Megígértem Zitusnak, hogy ma elmegyek vele az aurafotóshoz.
- Aurafotóshoz?! Anyám, az mi a lófasz? Mit fogtok ott csinálni?
- Hát így lefotózza az auránkat.
- Az aurátokat! Janikám, neked elment az a szép eszed! Mérnökember létedre? Milyen aurádat?
- Ami körülvesz minket. Lefotózza az auránkat, és meg lehet nézni a képen, hogy harmonizál-e a Zitusé és az enyém.
- Az aurátok Janikám, könyörgöm, hogy a picsába lehet egy aurát lefotózni? A szagodat nem fotózzák ott le? Te tényleg hiszel ebben?
- Na, ne izéljetek már srácok! Zitának fontos ez. Nagyon hisz az ilyen dolgokban, és azt gondoltam, ártani nem árthat...
- Árthat, bazmeg, árthat! Most gondolj már bele, mit csináltok, ha ez az aurafotós azt mondja, hogy nem harmonizál az aromátok...
- Az auránk!
- Leszarom. Mit csináltok, ha nem harmonizál?
- Hátőőő, nem tudom.
- Na! Múltkor is egy hétig nem lehetett szót érteni veled, mikor a faszom fingmester átrendeztette veled a lakást. A vagyonodat költötted mindenféle szarra, mire helyreállt a lakásban a csí.
- Ja, igen az a feng-shui mester volt...
- És? Műszaki diplomás, harmincéves férfiember vagy! Kettőezer-tízet írunk! Mért röhögteted ki magad? Sikerült már kimutatni az ágyad alatt a vízeret?
- A varázsvesszős ember azt mondta...
- A varázsvesszős! Mennyit fizettél érte?
- Nem volt drága, ötezret.
- Ötezret! A varázsvesszősnek! És magadnak mikor vettél valamit ötezerért?
- Szombaton. Megvettük Zitussal a Lila akác asszonyainak első három évfolyamát díszdobozban...
- Fogjatok le srácok, mert én belemegyek! Azt nézed, te majom?
- Igazából eléggé unom, de hát Zitus...
- Magadnak, te elmeroggyant! Magadnak mikor vettél valamit?
- Hát tegnap vettem magamnak új parfümöt, a Zitus nagyon szereti...
- És ha Zitus azt mondja, menjetek együtt jósnőhöz, tízezerért, oda is elmész vele?
- Ó, ott már három hónappal ezelőtt voltunk.
- Mér', de mér' csinálsz majmot magadból, Janikám? Hát rád sem lehet ismerni! Múltkor majdnem félrerántottam a kormányt, mikor szembejöttél a parkolóban, és egy rózsaszín plüssmacska vigyorgott rám a szélvédő mögül!
- Zitusé, nem lehet nélküle sehova menni, mert egyrészt szerencsét hoz, másrészt aranyos.
- És tudnál mondani egy mondatot Zitus nélkül?
- Persze, de most már mennem kell lassan, mert Zitus...
- Felejtsd már el egy pillanatra! Vagy ne felejtsd! Hívd fel, és mondd meg neki, hogy majd máskor mentek az aurafotóshoz! Ma a kollégáiddal sörözöl a Makkalsóban!
- Zitus nem fog örülni...
- Nézzétek meg ezt a faszt, hát majdnem sír! Ha Zitus ennyit nem bír ki, akkor majd szépen hazaköltözik a mamához!
- Nem arról van szó, nem költözik sehova, csak majd hónapokig ezt fogom hallgatni.
- Hát ne hallgasd, bazmeg! Nem lehetsz ekkora puhapöcs! Mondd meg neki, hogy neked is megvan a saját életed, a saját cimboráid, a hobbid, az érdeklődési köröd, aztán majd elcsitul! Hidd el, nem veszíthetsz semmit! Na! Ne szórakozz, itt őrzünk, amíg el nem indulunk a Makkalsóba. Még megszöksz nekünk, igaz, srácok?
- Várjatok, csörög a telóm! Mizujs, Bébi? Őőőő, nem, nem felejtettem el! Persze, hatkor felszedlek az Astoriánál. Neeeem, nem felejtettem el, megyünk a kineziológushoz együtt! Persze! Tudom, hogy az én érdekemben! Puszika!
Bocs srácok, ma mégse jó... 


( hozzá tenném, Én imádom a feng-shui-t, és imádom azokat a dolgokat amikben hiszek egy egészséges szintig)

Ezt a jelenséget itt Spirituális papucsgyártónak nevezik.(a papucs a kulcs mindenhol ez az összefüggést fent és itt. :D de ez esetben a papucs a „férfire” utal.) A ruházat, és a körítés nélkül, ha párkapcsolat szempontjából vizsgáljuk az esetet akkor sem más a helyzet. Ő a ténykedését ideológiával is gazdagon köríti .Ez a nő "feladatát" már-már vallási misszióként fogja fel. Rendre kikel a kiüresedő emberi kapcsolatok, a külsőből ítélő, felszínes emberek ízlésdiktatúrája ellen, és fennen hangoztatja, hogy - szemben az oly gyakran ostorozott „Felszínes Picsákkal” - az ő számára a belső értékek a fontosak. Az értékelvűség előtérbe helyezése olykor politikai, vallási nézeteiben is megjelenik. Kiszemelt partnerét általában kedvességével, gondoskodásával veszi le a lábáról. A kapcsolat új szintre emelését jellemzően a lány kezdeményezi. Amikor a kapcsolat már utazósebességgel robog, munkához lát. Finom noszogatása hatására a kiszemelt férfiegyed szép lassan megtanulja, azokat a dolgokat amik fontosak a nő igényeinek, a nő pedig el is várja azokat. Ezeket a kéréseket pedig természetesnek veszik, és szemük se rebben. Nem probléma, hogy átformálja a férfit, pontosabban kiforgatja a személyiségéből. Nyilván adott egy közös érdeklődés, mert nem ismernék meg egymást. De ha van valami kis diffi, akkor az tűrhetetlen. Nem ront rá egyből, de ha eltelt az az idő, hogy jogosnak érzi uralkodását akkor ott nincs kegyelem. Addig munkálkodik, amíg el nem éri a célját, de azt úgy, hogy a férfi is elhigyje, hogy az jó. Ha kívülálló tesz megjegyzést, ott vitának nincs helye. Agymosás.
Őszintén remélem, hogy a férfiak nem felejtenek el férfinak lenni, és visszatalálnak önmagukhoz, és nem következik be egy ilyen modern apokalipszis. Igen, létezik a szerelem.Tudjuk, de nem kell megőrülni, mert létezik a külvilág is. Volt életetek,voltak barátaitok, volt hobbitok. Ott vagytok mélyen belül. Elhiszem a nagy szavakat, hogy sírig tartó szerelem, tudom miről van szó,de maradjatok azok akik voltatok. Egyensúly. Nem olyan nehéz. Nem fura kicsit, hogy az a nő aki gyökeres változásokat óhajt egy idő után tovább áll? Ha szeret, elfogad úgy ahogy vagy. Ha változtat, nem szeret, megunja. (igen, lehet takarózni a „jót akar” történettel. Igen, magának elsősorban, aztán nektek) Ártani biztos nem árt egy-két Osho könyv elolvasása. Nem kell feltétlen egyet érteni a dolgaival, de meg lehet nézni, hogy úgy is van élet. (főleg az Intimitás,a Szerelem Szabadság Egyedüllét, és a Férfiak könyvére gondolok) hangsúlyozom, egyensúly a rózsaszín köd, a vakság és az agybaj és a „nem elkötelezettség” között.
Csók,puszi...

2011. augusztus 31., szerda

Ég veled szerelmem....elválunk egy időre.(9 hónapra)

Kevés olyan dolog van a világon ami jobban érintene stresszesen, mint a nyár vége. Pontosan az Augusztus vége, mert nyár az kb. Szeptember háromnegyedéig még tartani fog. Ez a nyár megérdemli, hogy szót ejtsünk róla, és tisztelegjek neki 1-1 nagyszerű muzsikával. Természetesen nem üti a híres 2008 nyara "Last Night" mércéjét, de nem panaszkodhattam.... :)
Következzék 2011 forró nyarának Top 10 zenéi.

10.
Adele Rolling - In The Deep-je azért került az utolsó helyre,mert még javában vizsgáztam mikor megjelent, és a hónapok alatt rongyosra hallgattam és szinte már-már meguntam. Ellenben a Romkertben jó kis mixel örvendeztetik meg a jó népet.


9.
Wiz Khalifa Black - And Yellow G-mix ft. Snoop Dogg, Juicy J & T-Pain. Nem kell rémüldözni, nem raktam "kis szerelmem" ilyen hátra. Szintén egy jó romkerti tombolóssal állunk szemben.

 

8.
Wawa- Sombrita. Nincs különösebben mit hozzáfűzni. Dög melegben a konyhában autentikus bolognai spagetti főzése közben kiváló, hála a Radio Face-nek. Na és vajon hol megy még? :)

  

7.
Dj Antoine vs Timati feat. Kalenna - Welcome to St. Tropez. Igazi nyári R8-al száguldó, jó csajok  táncolnak videója van. Sajnos csak nem rég fedeztem fel magamnak.

 
6.
Black Eyed Peas - Just Can't Get Enough. Romantikus emlékem fűződik hozzá a nyárból...túl romantikus. Már-már szinte erotikus :D
 

5.
Nari & Milani And Cristian Marchi feat. Luciana - I Got My Eye On You. Rúd zene ízig vérig.(azért  mindegyikre lehet alkotni valamit) Van egy rész, ahova kötelező egy spárga! De a Romkertben is megállta a helyét.

 
4.
LMFAO - Party Rock Anthem. ÚÚúúú.Evry day m Shufflin. Igazából először utáltam, mert nem szeretem ezt a...nem is tudom minek nevezzem stílust, meg különben is hogy néztek ki? De aztán belopták magukat a szívembe.
 

3.
Nicki Minaj - Super Bass. Számomra az év felfedezettje ez a nő. Ehhez a számhoz inkább balatoni élmények köthetőek, mint romkerti, azon kívül ez az a szám számomra, amit ha bekapcsolok jó kedvem támad. Nem egyszer használtam 1-2 dráma után.


 

 2.
Sak Noel - Loca People. Igazából a héten már úgy voltam vele, ha meg hallom valakitől, vagy kiírja valahova, hogy "all day.all night..." lelövöm! De végül is meghatározta a nyarat ez a sláger, bár a klippje borzalom,és nem kicsit ironikus, hogy hozzá költöttük egy buliban azt hogy, "Viva Real Madrííííd!!!" de csak is ahogy Özil visítja.

  

1.
Snoop Dogg - Wet (David Guetta remix) Tudom lelőttem a poént az elején, hogy ki is esélyes a dobogó legfelső fokára. Nem lehet más, mint Snoop. Hál' Istennek játszották is rendesen mindenhol, jóó sokat. Lehetett megőrülni Romban. Egyetlen dolog szúrta a szemem (fülem) a nyáron, az pedig a cenzúra. Neharagudjanak, de jobban szeretem Snoopot " Nedvesen(Wet)" mint "Izzadtan(Sweat)".

  

Biztosan, sőt tuti rengeteg számot hagytam ki amit 2011 nyara termelt, de azt úgy is falra raktam. Ez pusztán töredéke amihez kellemes emlékek köthetőek számomra, és tipikus nyári sláger.Könnyes búcsút veszek a hosszú-hosszú-hosszú idő óta első vidámságban, mókában, és kacagásban gazdag féktelen forró nyártól. Sokat tanultam az emberekről, meg erről arról és nem felejtek... :D Jövőre még jobb lesz mert mi lesz? Na mi lesz? Na hova megyünk? Lengyelországba megyünk EB-re! Éjjenhurrrááá.....

2011. augusztus 8., hétfő

Női kasztok I., A Hipszterek.Vagyis „Ráférne a népre már egy ízlésterápia, mert...”

Mielőtt belevágnék leszögezném, hogy senkit nem áll szándékomban megsérteni! Mindenki tudja, hogy csúnyán bekategorizálom az embereket különféle csoportokba ruházatuk, külsejük, viselkedésük alapján. Erről sajnos nem tehetek, szakmai ártalom, és persze némi szókimondás. Nem élek azzal az elvvel, hogy minden ember egyforma, és blabla....nem, rászolgáltak, hogy megkülönböztessem őket. Ezt a posztot, és ami a jövőben ez után fog következni azért hoztam létre, mert szűk baráti körben a kasztok  igen is léteznek, de egyszer sem szedtük össze pontosan értelmezve őket, és amikor egy kívül álló rákérdez, nem kap egységes felvilágosítást. Vannak negatív, és pozitív kasztok. A negatívval van bajom, a pozitívval nincs értelem szerűen.
Első, és talán legrégebben általam bekategorizált nő, és embertípus az nem más mint a Hipszterek.:) ezt meg kell nézni!(Ezen a néven fogom őket nevezni, bár nem rég tudtam meg, hogy így nevezik magukat. Évekkel ezelőtt nekik kreált gyűjtőnevet nem szívesen írnám ki, mert elég lealacsonyító és valószínű törvénybe is ütközik.) Ehhez a poszthoz felhasználok egy nagyon jó kis segítséget, amire nem rég bukkantam rá. „Amerikában és Nyugat-Európában az elmúlt 2-3 év abszolút hívószavává nőtte ki magát a hipszterség fogalma. Ha egy szórakozóhelyről, kávézóról, designboltról vagy akár egy pékségről kiderül, hogy az hipszter fellegvár, akkor özönlenek oda a hasonlóan öltöző, a világról hasonlóan gondolkodó, a kultúrával tudatosan foglalkozó arcok. Hipszterek, vagy akik azok akarnak lenni. Kik is ők, és mit kell róluk tudni?” Mielőtt még nem tudtam, hogy ez egy létező csoport,és nem csak a mi kreációink, amikor betévedtünk egy helyre amelyet átlengett a hipszterség érzése, fejvesztve menekültünk. Egyik ilyen "szelektív .... gyűjtő" oldal a Face Hunter, amitől már 2-3 éve is rosszul voltam, és azóta sem változott. Egy két görgetés és mindenki elé tárul pikk-pakk az, ami két lábbal tiporja mind azt ami Michelle-nek szent.
Honnan ered?
”Az amerikai szlengben a hipster kifejezés az 1940-es években honosodott meg, elsősorban a jazzklubok közönségére utalva, majd egyenes folytatása volt ennek a Kerouac Útonjából megismert 50-es évek beatgenerációja. A 90-es években a fogalom újra divatba jött az alternatív/indie szubkultúra egyes csoportjaira. A Time magazin szerint hipszter, aki: olyan filmes idézetekkel hord pólókat, amiket sosem láttál, lefitymál, ha Coldplay-t hallgatsz, azt gondolja, hogy Kanye West tőle lopta a napszemüvegét, és mindenáron azt sugallja, hogy semmivel sem törődik. Ekkoriban egyaránt a hipszter kultúra kelléke volt a nagymama pulcsija, a hatalmas Wayfarer napszemüveg, a farmer rövidnadrág és a Converse Allstar. Mára a hipszterekre komoly marketinggépezet épít, sajátos gondolkodásukat, esztétikai világukat igyekeznek kiszolgálni a nagy cégek is, hiszen a közösségi média korában ők az igazán véleményformálók. Itt például a Honda hipszterreklámja.” Klasszikus kép. Feltétlen nézze meg mindenki a reklámot!
Mit olvasnak? Mit néznek? Mit hallgatnak? Miről beszélnek?
”A hipszter nagyon tájékozott legyen szó a kultúra bármely szegmenséről, és határozott véleménye van. Bár a klasszikus hipszter előbb fog a kezébe képregény klasszikust, mint mesekönyvet, de a társalgásban egyenrangúan szerepel az, hogy mit mondott Jay-Z a divatról, Nietzsche a vallásról, hogy J-lo válik, vagy épp új app jött ki az okostelefonra. Persze a bulvárhíreket sem a sajtóból szerzik be, hanem a Twitterről, a PerezHiltonról, a Dazed Digitalról, vagy a Vice Magazine-ból. Facebookon fent vannak és megosztanak, de az igazi terepük a Tumblr. Nem riadnak vissza a technikától sem, olvassák a Wired-et, a Gawkert és a Mashablet, és legalább egy ismerősük van a képzőn vagy az iparon, ezért bújják a Wallpapert is. Ugyanakkor a trendi sorozatok, mint a Californication, vagy a Dexter sem kerülik el a figyelmüket, igaz, jobbára letöltve, felirat nélkül. Mert a hipszter világpolgár, és nemcsak Londonban járt már, de Ázsiában is, az angolt pedig tökéletesen bírja. Jövőjüket a kreatív szakmák valamelyikében képzelik el, ha nem már most is ott dolgoznak, vagy épp a munka egyáltalán szóba kerül. „ Van egy oldal, amit teljesen beleng ez az érzés,és foggal körömmel védik, tolják előre azt ami az övék és úgy gondolják ilyen.Érdemes elolvasni egy-egy egekbe magasztalt fiatal,friss, nagyon modern, nagyon design, nagyon iparművészt, és a kommentekben ha valaki halkan elmondja a véleményét, hogy „...de hiszen ez nem is olyan szép.”, öten ugranak rá és elhordják mindenféle hozzá nem értő senkiházinak. Igazán jól mulatok néha. De semmi baj, szívük joga, csak engem akasztanak ki vele néja. Olvasom a cikkeket és már a szófordulatoktól rosszul vagyok.
Mit vásárolnak?
”Sok mindent, és - a környezettudatosak kivételével - sokat. A hipszterek imádnak mindent a 80-as évekből, amiről azt hittük a 90-es években, hogy már örökre eltemettük. Például az ilyen autókat. Ruhában meghatározhatatlan a kínálat, hiszen a világ hipszterközönsége egyszerre vásárol a 20 legmenőbb, kis szériás online deisgner ruhaboltból, turkálókból vagy éppen márkaboltokból. Dívik a kalap és a kendő, ugyanúgy elképzelhető a legdurvább műszálas felső a legfinomabb anyagú nadrággal, mint ahogy a Hunter S. Thompson féle fehér tornacipő, az oldschool Adidas, vagy a legdurvább, rapperek által hordott neonszínű sneakerek. Mindegy, csak egyedi kombináció legyen, legjobb, ha a WAMP-on kezded a keresést.” Úúúúú! Párszor elcipeltek a WAMP-ra, egy két kedves ismerősön kívül akivel találkoztam, az élmény borzalmas volt!
”Imádják a régi, tükörreflexes gépeket, a Polaroidot, de ha nincs kéznél, akkor mobillal készítenek szépiás, 80-as évekre hajazó képeket. Az USA-ban már a lakberendezők is felfigyeltek rájuk, hiszen nem lehet minden Bauhaus, pop art és art deco, ezért működnek olyan site-ok, mint a Hipsterhome vagy a Dwell. Nemcsak az számít, hogy mi szól, az is miről. Imádják a hi-fit, sőt a high endet, a régi bakeliteket, ezért máig eljárnak lemezbörzékre, antikváriumokba.” Budapest leg hipszterebb eseménye és pontról, pontra felsorolt boltjai.Ez a link egy igazi gyöngyszem!
Hova járnak? Mit hallgatnak?
”Vigyázat, ne keverjük a kockákkal! Bár sokak szerint a hipsztereknek nem a csajozás a lényeg a buliban, hanem a jelenlét, a dasein, de nem otthonülő és a képernyő mögül szakértő típusok, hanem övpék a város. A hipszeterek – bár nyitott, toleráns népek – leginkább hipszeterekkel szeretnek vegyülni. Így aztán gyorsan terjed a hír a városban, ha egy helyet már teszteltek és alkalmas a party-zásra. A helyekre általában Vespa robogón vagy kerékpáron érkeznek, amely vagy régi olasz versenybringa, vagy egyedi építésű retro-fixi. Zenében széles a választék, sőt azt szeretik, ha nagyon széles. Az igazi hipszter mindent hallgat az elektrótól a jazzig, egyesek még a klasszikus zenével is bepróbálkoznak. Mindegy, hogy indie-gitárzene, glitch-elektró, pszichedelikus wonky hiphop, gangsta rap, érzelmes dubstep, 80-as évek szinitpop vagy ipari zenéje, az a lényeg, hogy határozott véleményed legyen róla. A hipszetereket nem igazán a tánc érdekli, ennek ellenére már Budapesten is sokukkal találkozhatunk az olyan bulikban, mint a smart-elektró Kunk, az indie Tesco Disco, a globáltenczenés GhettoBazaar, a wonky-s Space Is Called vagy épp a kiugrott drum and bass-esekre utazó Budapest Bassmusic bulijain. Az egyes hipszter táncfogásokat jól figurázzák ki a Youtube-on, itt egy gyöngyszem.” Hozzá tenném még a Merlin-t, ahonnan én telefonos segítséggel menekültem el. Eszem megáll...
Még egyszer hangsúlyoznám,egyáltalán nem gyűlölködő a poszt, hisz ők maguk is elkülönítik magukat a másoktól, Csupán egy kis tiszta vizet öntöttem a pohárba, azok számára akik nem tudták hova tenni a jelenséget. Köszönet a forrásnak!
Hamarosan egy újabb általam nem szívlelt, ez már kifejezetten női kasztról lesz szó, ahol már nem fogok ennyire finoman fogalmazni.
Csók,puszi...

2011. augusztus 4., csütörtök

Agent Provocateur Autumn Collection

Pár perccel blogom publikálása után a neves Agent Provocateur cég bemutatta új őszi kollekciójának képeit.Mi lehetne méltóbb első igazi bejegyzésnek, mint személyes kedvenc fehérnemű divatházam csodálatos, új kreációi.Természetesen most sincs hiány a kifinomult eleganciából, az exclusive francia hímzésekből, finom csipkékből, lágy szaténból, melyet tökéletesen kombináltak a 60-as évek ihlette vonalvezetésekkel.Színek terén egy kis újításnak számít a szürke és a piros,valamint a kék és a pink.Egy kis csavar,a klasszikus és a hűvös.






Újra Blog!

Hosszú idő után újra blog írásra adom a fejem.Új külső, új design, új élet.Nem garantálom, hogy hosszabb életű lesz mint a másik volt, de jó tudni, hogy van hova pakolni a dolgokat kifelé magamból,pusztán a saját magam szórakoztatására,és annak aki ide téved.Igyekszem valami rendszert vinni az életébe, de ez nem jelenti azt, hogy a népszerű divatbloggerek, valamint beautybloggerek, és spirituális lélekgyógyítók babérjaira törnék.Lesz ami lesz!Csak olyan Michelle-esen, ahogy élek.Nem lesznek napi sminkek, napi tesztek, semmi olyat nem tervezek előreláthatólag ami kifejezetten idő igényes és megerőltető.Nem áll szándékomban bemutatni a legújabb szempilla spirálom előtte,utána képeit.Félre ne értsék az érintettek, imádom azt amit csinálnak!Gyakorlatilag itt lesznek azok a dolgok amiket alapból Face-re tennék.Itt mégis csak jobban mutatnak a klipp elemzések, és a divatházak új kollekciói.
Ha ez a kis szedett-vetett bejegyzés lenne az egyetlen amit itt találtok, elnézést kérek attól akit esetleg érdekelne, de az akkor azt jelenti, hogy rekord idő alatt untam rá a saját magam blogjára.