2011. november 3., csütörtök

Az MBTI személyiségteszt és az ESFP Michelle

Már megint úgy döntöttem, teljesen kiadom magam a népnek! Ugyan, az lehetetlenség lenne, hisz nem tudom. Nemes egyszerűséggel újabb személyiségtesztet találtam. Aki ismer,(aki nem, az majd most!) azok tudják, hogy imádom az ilyen dolgokat. Amit találok, és személyiségteszt, tuti kitöltöm, legyen az spirituális, számmisztikás, névre alapozott, horoszkópos, pszichológiai, vagy már a sminktermékeim márkájából is lassan megmondják ki vagyok. Természetesen nem veszek mindent készpénznek, mert nem lehet. Egyes pontokon igen jókat derülök, de vannak ijesztően telibe találóak. Amit most kaptam az Az MBTI, vagyis a Myers–Briggs típusindikátor Carl Gustav Jung munkáján alapszik, és négy jellemvonás mentén 16 csoportba, úgynevezett típusba sorolja az embereket. Ezen jellemvonások egyike a közismert introvertált-extrovertált páros, amely máris mutatja, hogy nagy vonalakban milyen erősségei és gyenge pontjai lehetnek valakinek. Hogy megtudjuk mely csoportba is tartozunk, többféle személyiségtesztet tölthetünk ki. Én kipróbáltam a 4 kérdéseset, a 88 kérdéseset és a 94 kérdéseset . Egyértelműen érdemes a legnagyobbat kitölteni, nem jelenti azt, hogy órákig kell vele szenvedni. Mindegyik esetben ugyan az a típus jött ki.

Akkor hát térjünk rám. Nem teljesen vagyok kibékülve, az eredménnyel, de láttam rosszabb személyiségtípusokat az enyémnél. Persze hangsúlyozzák, nincs rossz személyiségtípus, de hát kinek mi. Az én eredményem nem lett más, mint az ESFP- Előadók, azon belül az Életművészek . Remélem több hozzám közel álló személy, most elmosolyodik, és felteszi magában a kérdést, h mit pattogok? Már az elnevezés elárul mindent. Igen, nekem is eszembe jutott egy nagyon kedves középiskolás tanárom aki éveken át "Művésznőnek" hívott. Valóban szimpatikus egy-egy híresség aki ESFP volt, ott van pl. Marilyn Monroe, szexszimbólum, Judy Garland vagy Liz Taylor. De ismerjük is a történeteiket. Nagyon tetszett, hogy részletesen kimerítik az emberek számára fontos kérdéseket, mint a karrier, vagy a magánélet. Karrier terén, abszolút nem estem messze az "utamtól", de magánélet....na jó, ott is jól mondja .(de nem cserélgetem a partnereimet!) Izgi a végén az a lehetőség, hogy megmondja, milyen más személyiségtípus illik hozzám. Amúgy is most arra buzdítok mindenkit, hogy szánjon magára pár percet, csak az érdekesség kedvéért, de ha meg is osztjátok velem az eredményt, még jobb. Más, hozzám közel álló személyek eredményeit is imádom. Hátha ti is úgy érzitek, hogy ez most más, és nem egy csúnya bekategorizálás. Nem is tudna az lenni, ez csak egy mutató, mert mind egyediek vagyunk ugye. Egyedien különlegesek és egyedien borzalmasak. :D
Sokan megvetnek, mert néha nézem a Való Világot, pedig az sem más, mint egy jó kis pszichológiai tanulmány, (A Pázmányosoknak kötelező nézni :D) amiből pénzt is keresnek. Különböző személyiségtípusok viselkedése a helyzetekben. Ha valaki túl képes látni a XXI. századi szánalmas médián, még élvezheti is.
Remélem izgalmas kikapcsolódást mutattam, és nem ellenszenvvel álltok hozzá, se a magatok eredményéhez, se az én eredményemhez. Valahol titkon abban reménykedem egy-egy ilyen kitöltésénél, hogy megspórolok pár kellemetlen szituációt, következményt és fájdalmat így, hogy "tudják milyen vagyok". Legalább is egy alap részem, amit bekategorizáltak az "okos Dr.-ok" abból a bizonyos nem túl színes egyenesről, ahonnan tanulják tudományukat.
Csók, puszi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése